2012-ES ESZTENDŐ
 

Letölthető a 2012. decemberi újság pdf formátumban!


 
 



 

Szent Márton napi búcsú – 2012. november 11.

A hagyományokhoz híven a halászi búcsúi felvonuláson a legnagyobb sikert a csingis lovak aratták. Természetesen a Halászi Lovas Bandériumot is rengetegen fotózták.


 
 



 

Halászi Családi Nap a Sportpályán – 2012. július 14-én szombaton

A főzőverseny 11:00-kor kezdődik. Délután a Mosonmagyaróvári Tűzoltóság bemutatóját és a Marionett Bábcsoport előadását láthatják a vendégek. Délután folyamán lesz még kutyás bemutató, pónilovaglás, kézműves foglalkozás, arcfestés és sok egyéb más vidám program. 16:00-kor az Alma együttes zenél. Nap zárása képen Halászi – Ferencváros öregfiúk labdarúgó mérkőzésével zárul.


 
 



 

Pünkösdi Röplabda Torna – 2012.05.27-28.

Immár 19. alkalommal került megrendezésre a Harald Wohlmutter Emléktorna, mely jó hangulatban és szép időben telt el idén is. Összesen 24 csapat képviseltette magát, többek között Hollandiából, Budapestről, Bajáról, Ajkáról, Veszprémből, Győrből, Sopronból és Mosonmagyaróvárról. A döntő mérkőzést két győri csapat játszotta. Az első helyezett a „Mitmivan” csapat lett. A második helyen a „Freestyle” végzett és a dobogó harmadik fokára a „Meg vagytok gulya” állhatott. Gratulálunk minden résztvevő csapatnak! A szervezők a jövő évi emléktornára már most elkezdték a készülődést. Kíváncsian várjuk, mivel készülnek a jubileumi, 20. Harald Wohlmutter Emlékversenyre!


 
 



 

Tíz percet úszott Schirilla a Mosoni-Dunában – 2012. 02.25

Idén minket is meglátogatott ifjabb Schirilla György, aki tíz percet töltött az alig több mint egyfokos, nagyon hideg vízben. "Meleg volt a levegő hőmérséklete, talán ennek is volt köszönhető, hogy sokan eljöttek megnézni az úszásomat, ami annak ellenére jól sikerült, hogy a partot szegélyező, kásás, olvadozó jégtáblák rendre beszakadtak alattam. Elég csúnya sérüléseket szenvedtem, de jól vagyok" - mondta a sportember, aki mostani úszásával zárta idei sorozatát.
Schirilla célja a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.






www.halaszihirmondo.hu                                                 Copyright 2012.                                                 mate@szerdahelyi.hu